A várt csekély növekedés helyett az idén a legnagyobb mértékben csökkent a kiskereskedelmi forgalom az európai unióban júniusban az előző hónaphoz képest az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerdai jelentése alapján.
Júniusban a harmadik egymást követő hónapban esett vissza a kiskereskedelmi forgalom volumene az előző hónaphoz viszonyítva. Az érezhető fékezés mögött az első negyedévben kiszórt kormányzati transzferek kifutása, illetve az erőteljes infláció jövedelmeket erodáló hatása áll.
Oroszországban éves szinten gyorsult az ipari termelés csökkenése, és lassult a kiskereskedelmi forgalom visszaesése, miközben májusi szinten stagnált a munkanélküliség júniusban.
Éves szinten jelentős növekedést mutat a kiskereskedelmi forgalom, a magas szinten tartózkodó volumen pedig erős belső keresletre vall. Az emberek úgy vesznek mindent, mint a cukrot, az üzemanyagforgalom szárnyal.
Vegyesen alakult májusban a kiskereskedelmi forgalom Németországban: havi szinten a vártnál jelentősebben nőtt, éves összevetésben ugyanakkor a becsültnél nagyobb mértékben csökkent.
Az idei első negyedévben éves szinten 7,2 százalékkal 37 929 koronára (606 864 forint) emelkedtek az átlagos havi bérek Csehországban - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal (CSÚ) kedden Prágában.
Áprilisban a kiskereskedelmi forgalom volumene 2,4%-kal elmaradt a márciusitól, ugyanakkor az egy évvel korábbi szinthez képest hatalmas, 15,8%-os növekedést láthatunk. Az ellentmondásos adatokat érdemes egy kicsit elemezni, de a lényeg: az üzemanyagár-szabályozás anomáliái nagy cikkcakkokat hoznak a teljes kiskereskedelmi forgalomba, ami amúgy szépen dübörög.
Oroszországban csökkent az ipari termelés, a kiskereskedelmi forgalom és a munkanélküliség áprilisban. Az ipari termelés majdnem 9%-kal esett vissza márciushoz képest.
Előző évi teljesítménye alapján változatlanul a Lidl a legnagyobb forgalmú kereskedelmi lánc Magyarországon, 921,8 milliárd forintos becsült bruttó forgalommal - közölte a Trade magazin szerdán.
Sanghaj hétfőn ismertette a terveket, amelyek szerint június 1-jétől visszatér a normálisabb élet, és véget ér a több mint hat hete tartó, fájdalmas koronavírus-zárlat, amely hozzájárult a kínai gazdasági tevékenység erőteljes lassulásához - írja a Reuters.
Visszaesett a kínai ipari termelés, és gyorsul a kiskereskedelmi forgalom zsugorodása áprilisban a koronavírus-járvány megfékezésére alkalmazott lezárások gazdaságbénító hatásai nyomán.
Az Ikea áruházak tulajdonosa, az Ingka Group három hónappal, augusztusig meghosszabbította a mintegy 12 000 oroszországi alkalmazott fizetését – írja a kiskereskedelmi vezetőre hivatkozva a Reuters.
Egyre gyorsabban nőnek az árak az Európai Unió országaiban, az Amerikai Egyesült Államokban, illetve a világ más részein is, ami főként az energiaárak emelkedésével függ össze. De nemcsak az energia, hanem az élelmiszerárak, a szolgálatások és az iparcikkek ára is emelkedik. Ennek hatására évtizedek óta nem látott áremelkedést láthatunk az EU országaiban. Összefoglaltuk, mi az infláció jelentése, mit mutat a KSH inflációs jelentése, milyen mértékű jelenleg az infláció Magyarországon, mekkora infláció várható 2022-ben, illetve milyen eszközökkel védheti meg megtakarításait az inflációtól.
Több mint bruttó 210 milliárd forintos online forgalommal ezúttal is az eMAG-Extreme Digital végzett a GKID (korábbi nevén GKI Digital) a Magyarországon működő, legnagyobb forgalmú online kereskedők rangsorának elején. Az élelmiszerek, háztartási cikkek (gyűjtőnéven FMCG termékek) online piacának a legnagyobb szereplője a Tesco. Idén először külön rangsor készült a 100%-ban magyar tulajdonú e-kereskedelmi cégekről: ennek első helyére az Euronics került.
Várt felett nőtt a kiskereskedelem márciusban, és Vámos György, az OKSZ főtitkára szerint a következő hónapokban is magas maradhat a növekedés üteme. Főként az egyszeri juttatások dobták meg az iparcikkek és tartós fogyasztási cikkek keresletét. Szerinte nem kell hiánytól tartani, mert a magyar piac a háború ellenére is biztonságos. Átmenetileg cikkelemek hiányozhatnak, de erre is gyorsan megoldást találnak.
Az eurózóna gazdasága kis mértékben növekedett az első negyedévben, és az infláció is új csúcsra nőtt - derül ki az Eurostat friss közléséből. A tagállami adatközlésekből az látszik, hogy az infláció miatt a lakosság jelentősen visszafogta a fogyasztást, ez pedig meglátszik a GDP-adatokon is.
Lassult a kínai ipar növekedése márciusban, a kiskereskedelem pedig zsugorodott az ország több városát érintő, újabb koronavírus-járványhullám miatti lezárások gazdaságbénító hatásai nyomán.